Bányásznapi megemlékezés

Hagyományosan szeptember első napjaiban a bányászelődökre emlékeztek Baglyasalján.
A temetőben a bányaszerencsétlenségek áldozataira, a bányászemlékműnél az 1884-es csendőrsortűzben életét vesztett fiatal bányászra, Targos Istvánra emlékeztek.  A Diákotthon kertjében Korponai Tamás, a városrész önkormányzati képviselője mondta el ünnepi gondolatait. Felidézte a múltat, hangsúlyozta, a bányászat és az erre épülő ipar jelentőségét Salgótarján fejlődésében. Hajdan Baglyasalja is a szénnek köszönhette fejlődését, lakói viszonylagos jólétüket. „Mindannyian fejet hajtunk azok előtt, akik már nem lehetnek közöttünk. Ne feledjék el, hogy nemcsak emléktáblák, bányász szobrok, bányász sírok őrzik meg … a baglyasi bányászok hősiességét. Hiszem, hogy a bányásztörténetek apáról-fiúra szállnak, és a bányászok tiszteletének örökmécsese tovább lobog. … Titkon bízunk abban, hogy egyszer ismét bányásznak szenet környékünkön.”
A Bóna Kovács Károly által 1948-ban alkotott bányász szobornál városunk önkormányzatának nevében Fenyvesi Gábor alpolgármester és Korponai Tamás képviselő helyezett el koszorút. Koszorúval, virággal tisztelegtek az ősök emléke előtt a nyugdíjas bányászok, a Munkáspárt, a Baglyasalja Barátainak Köre, a Magyar Vöröskereszt Baglyasaljai Szervezete, a Diákotthon, a Baglyasaljai Tagóvoda és az Ezüstfenyő Idősek Klubja képviselői.

A bánya

részletek Szécsey László verséből

Mit tudjátok ti, földfelettiek,
hogy mi a bánya?
Ahonnan jő a hő, erő, fény,
a szén,
mely puha, meleg takarót terít
a téli éjszakára.

A bánya harc. A bánya küzdelem.
Az ellenségünk mind a négy elem:
a levegő, a föld, a víz, s a tűz.
Mint fösvény pénzét,
úgy őrzi kincsét
a hegy, s a szellem:
a Bányarém.

Ő ott ül minden szikla tetején.
Rákönyököl a szénre, hogy szakadjon.
És Ő az omlás és törés.
Most bűzös gázt lehel ránk,
máskor halálos álmot fú szemünkre.
Majd itt lebeg a lelke köztünk.
Egy szikra kell csak, s Ő a robbanás,
a tűz. Lesújt.
Ha látja, másként nem bír már velünk,
ránk hajtja titkos patakok vizét.
A pattogó gerendák közt, ha táncol,
érezzük vérünk keserű ízét.
Felkapkodunk a levegő után.
Verejtéket és fojtó port nyelünk.
.
.
.

Küzdünk a célért:
fekete szénért.
Feketeszénből,
fehér kenyérért.
Nekik. Nekünk.