A legszebb emlékem ebből az időből a cserkészet, 1937-től egészen 1945-ig cserkész voltam. Szerettem odajárni, mert színes, érdekes volt a cserkészélet. Kirándultunk a Mátrába, a Karancsra, megnéztük Salgó várát, Esztergomot. Két ízben is táboroztunk az Ipoly-parton, valamint a Rima parton. Itt éppen őrségben voltam a tábor kapujában, amikor két-három fekete autó állt meg előttünk. Az egyikből gróf Teleki Pál, az akkori miniszterelnök lépett ki. Ő volt az ország főcserkésze és látogatóba érkezett. Nem jöttem zavarba, jelentést tettem, ahogy az elő volt írva és bevezettem a vendégeket a parancsnokságra. Dicséretet is kaptam érte. Szép emlékként őrzöm ma is. Amikor 1945-ben Baglyasalján megalakult a MADISZ, én is tagja lettem. Élénk, mozgalmas volt az életünk. Tanultunk, dolgoztunk. A kaszinóban voltak a gyűléseink, a szemináriumok, sportoltunk, szórakoztunk. Amikor 1949-ben Budapesten volt a Világifjúsági Találkozó, azon jó néhányan voltunk baglyasiak is. Balogh Máriára, Nagy Gyulára, Berta Józsefre, Angyal Ernőre, Eppich Ernőre, Orlik Gyulára, Vincze Istvánra, Kovács Miklósra emlékszem a küldöttek közül. Egyszer eljött hozzánk a MADISZ-ba Bóna Kovács Károly és megkérdezte: kinek van kedve rajzolni, festeni? Festő- és szobrászművész volt Baglyason az általános iskolában tanított. Többen is jelentkeztünk, de jöttek rajzolni szerető fiatalok a környező településekről is. Aztán 1946-ban Bóna Kovács Károly irányításával megkezdte munkáját a Munkás Művészeti Szabadiskola. A volt bányaigazgató lakásának mosókonyhájából lett a műhely. Lehettünk úgy húszan-huszonöten együtt, Garamszegi László, Tuskai Marika, Pataki Jóska, Radics István, Légrádi Jenő …akikre így vissza tudok emlékezni. A rajzolás, a mintázás alapelemeit tanította velünk a mester. Rajzoltunk ceruzával, szénnel, krétával. Csendéletet és modell után emberarcokat. Idős, munkában megfáradt embereket hozott el a műhelybe és mi próbáltuk megörökíteni őket. Mindig a valóságból építkezett és erre tanított bennünket is, a valóság ábrázolására. Levitt bennünket a József-lejtősbe. Néztük a bányamunka folyamatát, a nyakunkba víz csorgott, mindenütt nagy volt a sár és akadt olyan része is a bányának, ahol csak kuporogva tudtunk előrehaladni. Közben lőttek, robbantottak, elaludt a villany. A bányászoknak mindez természetes volt, ám mi igencsak megijedtünk. Bóna Kovács Károly nemcsak rajzolni, festeni tanított bennünket, az élet szép és árnyoldalait is megmutatta. Azt is, hogy milyen nehéz kenyeret esznek a bányászok és mekkora megbecsülést érdemelnek. A legközelebbi foglalkozáson aztán szénrajzok egész sora született a látogatásból. Nekem különösen szép élményem volt, hogy az egyik szobrához, a kaszinó kertjében felállított Bányászhoz, modellnek választott. Így utólag tudom csak igazán felmérni, mennyire jó iskolánk, mennyire jó mesterünk volt. Bóna Kovács Károly gazdag fantáziája, munkája „elevenedik meg” a losonci 25-ös gyalogezred domborművén, a Báthori szoborban, a Kálvária dom. bon a passió-domborművek ben, s ugyancsak Salgótarján ban, a köztemetőben álló Krisz• tus szoborban. Baglyasalján ne• véhez fűződik a templom fres• kója, a gyönyörű fából faragott szószék és oltár. A kaszinóban a valamikori MADISZ helyisé• gében pedig egy nagyméretű freskót festett. S a csoportból többen, így Pataki József Radics István, Somoskői Ödön is neves művészek lettek. Belőlem nem lett sem szobrász, sem festőművész, de 45 évet töltöttem az üveg bűvöletében. minden jól megformált, esztétikus üvegtárgyban, amelyet készítettem, ott van a mester segítő keze. Még 1938-ban kerültem a salgótarjáni üveggyárba üvegcsiszoló tanulónak, majd 1949-ig segédként dolgoztam. Ezt követően a mintázó csoport vezetője lettem. Később, 1951-től az üvegtervező részlegnél, Mánczos József Munkácsy díjas iparművész irányításával ismerkedtem az üvegtervezés esztétikai, technológiai folyamataival.
