Baglyaskő sasfészke

„Vár állott, most kőhalom…”

Múltunk legromantikusabb emlékei a várak. Legtöbbjéből már csak árok vagy alaktalan omladék maradt, vagy a felszínen már nincsenek is látható nyomok. Másoknak magasra törő falai mutatják valamikori erősségét, nagyságát. Sajnálatosan kevés a ma is használható, látogatható.

Az őskori népek erődítményei többségeikben földvárak voltak. A római korban többféle vártípus is megjelent. A népvándorlás korában nem igen építettek erődítményeket a Kárpát-medencében. A magyar várépítészet a X. század közepén indult meg. Számos jelentősebb vár Szent István király uralkodásának idején épült vagy erősödött meg a kialakított királyi vármegye központjaként vagy ispánsági székhelyként. A tatárjáráskor becslések szerint több mint kétszáz vár állhatott.

Ezek sorába tartozott Baglyaskő is.

A várat valószínűleg a Kacsics nemzetséghez tartozó Illés leszármazottjai építették. A természet alkotta védőművet – Baglyaskő kétágú megkövesedett lávaoszlopát – kőfallal vették körül és többszintes, toronyszerű gerendavárat alakítottak ki.

I. Illést Tarján földesuraként említik az 1227 és 1243 között keletkezett oklevelek. Egyik fiát I. Mihályt a füleki rokon Simon fia Folkus gyilkoltatta meg. Másik fiának I. Péternek öt fiát ismeri a szakirodalom: II. Mihály, Lensták, Jákó, Mikus és II. Péter néven.

Valószínűleg ezt a várat említik az 1268-as oklevelek. Az erődítmény 1300-as évek elején fontos útellenőrző pont volt. Az 1310-es években II. Péter volt Baglyaskő várának ura. Az ismert történelmi események folyamán a Kacsics nemzettség több várukkal egyetemben Baglyast is átadta a Trencséni oligarcha Csák Máténak. s ennek oldalán harcoltak I. Károly király ellen. Csák Máté halála után a király a hűtlenséget azzal büntette, hogy a ,Baglyaskw” (Baglyaskő) nevű birtokot és tartozékait a szintén Kacsics nemzetségbeli – a Folkus ághoz tartozó – Szécsényi Tamás erdélyi vajdának adományozta. 1341-ben Baglyas falu birtokosaként Baglyasi Miklóst említik, aki nem más, mint az egykor birtokelkobzással büntetett Jákónak (Jakab) a fia, Péter unokaöccse. A vár ekkorra már romokban hevert. A hagyomány szerint a rozgonyi csata után Baglyaskő várát I. Károly leromboltatta, lakóit megcsonkíttatta, ők telepítették be az Etes melletti Béna-völgyet.

A hagyományok, de a történelmi események is az utókor emberére meseszerűen hatnak. Érthető, hogy az itt élő, alkotó értelmiségit, Vadkerty Bélát romantikus történet megírására ösztönözték.

Megjelent a MUNKA című lap 1932. július 9-i és 16-i számában.

Szilasi András – Dr. Szvircsek Ferenc

Salgótarján közelében, égbenyúló hatalmas sziklakövek közé épült vár volt hajdan… Ma szántóföldek, bányatelepek s a messzeségből előragyogó Karancs hegy erdőségei alkotják a keretet, amelyben áll némán, szótlanul, rejtelmesen, fölvetve a kérdést a szemlélőben, hogy hol voltak itt a várfalak, hogyan helyezkedhettek el itt a lakószobák, a katonakaszárnyák, az őrtornyok?! Miként hirdethette a messze-messze múltban a középkori várépítészetnek a szépségét, nagyságát, csodálatosságát, fönségességét, amikor ma csak sziklatömböket sziklacsoportozatokat látunk, amelyeknek a magaslatain a levegő szárnyas dalosain kívül, rablómadarak tanyáznak, varjak kárognak s kiáltozásaikkal mintha megerősítenék a lelkünkben keletkezett szomorú érzést és fájó gondolatot, hogy Baglyaskő várának egykori vonalaiból semmit, de semmit sem hagyott meg nekünk az idő vasfoga…

Ott áll pusztán, hallgatagon, mint valami csontváz, mint valami széjjelzúzott csonka kőszobor.

Körülötte csend van, temetői csend. Csak a búzatáblák ringanak nyáron halkan… s ősszel a távoli erdők lombhullásának bánatos fuvallata zsongja a bánatos zsoltárokat Baglyaskő várának sasfészke körül.

A természet sok évszázados rombolásához az emberi kezek is hozzájárultak.

Robbantották, szaggatták, marcangolták és hasították dinamittal, csákányokkal, hogy köveiből, maradványaiból lakóházakat készíthessenek maguknak. a vár anyagaiból, amelyre nem fordítottak gondot romjaiban, így pusztult el minden úgy, hogy ma már csak a villámokkal s az emberek mohó kapzsiságúval dacoló bazalt sziklafalak meredeznek reánk, amelyeknek a megmászása életveszélyes ugyan, de a lélekjelenlétnek, a bátorságnak, az ügyességnek erős és dicséretre méltó tornajátéka…

A vár környékét fák, bokrok, cserjék nőtték be, amelyek őrzik a titkát a várnak, de éjjelenként a fák és a virágok nyelvén elsuttogják Baglyaskő regéjét, Baglyaskö történetét.

Amikor felépült csodaszép erdőség vette körül Évszázados rengeteg övezte. Szinte láthatatlanul, észrevétlenül lapult meg a rengeteg vadonban…

Tarjáni I. Péter emeltette és készíttette a tatárdúlás után. Innen uralta és kormányozta kiterjedt birtokait, mérhetetlen nagy földjeit a rajtuk küszködő és szenvedő jobbágyokkal, akiknek százai meg százai haltak meg roskadtak össze, amíg a vár felépült s hirdethette a magyar nemesség egyik diadalmas és háboríthatatlan fészkét…

Roppant gazdag úr volt Tarjáni Péter, számtalan falunak, pusztának és több várnak a kiskirálya.

Itt élt a feleségével boldogan mint Ádám és Éva a paradicsomban.

Öt szép fia volt, egyik szebb, mint a másik, délceg, daliás, rettenthetetlen, vakmerő magyar mindegyik. Mihály, Péter, Lensták, Mikus és Ják… Baglyaskő varában lettek férfiakká.

Lángoló lelkesedéssel ragaszkodtak az Árpádházhoz, akiknek a fehér lilioma hervadozott már.

Az utolsó Árpád-házi király III. Endre ült az ország trónján, amikor a testvérek kiröppentek Baglyaskő várából háztűznézőbe a Felvidék főnemeseinek várkastélyai felé, hogy feleséget s a feleséggel hatalmat, újabb birtokokat, nagyobb tekintélyt szerezzenek maguknak, családjuknak, fényes és vitézt nevüknek.

Csak Ják maradt egyedül otthon. Vaddisznóvadászattal töltötte az idejét. Néha-néha fölrándult a füleki barátokhoz kockázni.

Itt értesült karácsonytáján arról, hogy a király súlyos beteg. Fölépüléséhez nincs már remény. 1300-at írtak…

Pogány kemény tél volt. A szánkók besüppedtek az ülésig a hóba s a lovaknak csak a feje meg a sörénye látszott ki, de azért ment, vágtatott hazafelé Baglyaskő várába.

Vitézei csodálkoztak visszatérésén. Azt hitték, hogy egyedül nyugodtan, zavartalanul pihenhetnek karácsony és újév táján.

Ják csonttá fagyva, dermedten érkezett meg. A medvebőrös pamlagon, lármázó tölgyhasábok égő zenéje, kandallóból kilobbanó fénye mellett s a tüzes budai vörösbortól mihamar újjászületett, s tettre kész erős legénnyé varázsolódott, amikor kürtszó rivalgott a vár előtt.

Dugdel Barna a várnagy nemsokára jelentette, hogy Trencsén várának az ura, Csák Máté a „Matyus király” családja rokonai és házanépe válogatott vitézeivel kér bebocsátást, menhelyet, hajlékot, barátságos födelet és testvéri vendégszeretetet a Tarjániak nemes és nemzetes családjától és a fiaitól.

Ják maga sietett a Nagyúr fogadására.

Isten hozta Kegyelmeteket! Rendelkezzenek velem és a várammal, pihenjék ki fáradalmaikat s érezzék jól, érezzék otthon magukat valamennyien.

Azután felvezette őket termeikbe, gondoskodott minden kényelmükről.

Csák Máténak igen jólesett a tiszteletteljes, udvarias levente szívélyes fogadása.

Megszoritotta a kezét s csak annyit mondott derék legény vagy, akárcsak az Édesapád.

Késő éjjel volt s így mihamar pihenni tértek a fáradt utasok. Reggel találkoztak újra.

Csák Máté a feleségével, Szláviával s annak húgával Blankával egy fiatal, csodaszép kárpáti rózsával és liliommal friss egészséges, aranyhajú leánnyal várták az ifjú Tarjáni Jákot, a vár gazdáját.

S az ifjú megbűvölve nézte a két nőt. Egyik szebb volt, mint a másik. az egyik nyitott rózsa, a másik harmatos bimbó még. A szíve hevesen dobbant. A szeme lángokat lövellt s az ajka néma maradt, mint aki ketté harapta volna a nyelvét…

Nagysokára tért magához.

Ilyen szép vendégei nem voltak még Baglyaskőnek. Büszke vagyok, hogy itt vannak s óhajtanám, hogy akkora hótömegek hulljanak az égből, hogy Nemzetes Nagy Uraimék ibolyanyílásig, avagy soha innen el ne mehetnének.

No Öcsémuram, akkor elvesztené a várat is, ha mi itt örökre megtelepednénk.

Hacsak annyi baj lenne a világon, mint ez, úgy szívesen föláldoznám vitéz Bátyámuram!

Szlávfa mosolygott, Blanka pedig pirult s mialatt megreggeliztek… Jákó úgy érezte, hogy ez az a nő, akit Isten küldött útjába.

Amikor Csák Máténak megmutogatta töviről hegeire a vár minden részét, ki is rukkolt menten.

Bátyámuram mondanék valamit! No kivele hamar! S hogy akadozott a szó a legény száján, még bátorította is.

,,Audiam Domine, verbum tuum!” Jákó azután megvallott, adja nekem kigyelmed a felesége húgát a Blankát!

Csák Máté nevetett. Hát édes öcsém az asszonynépet nem lehet elajándékozni; ha csak a saját szíve nem szentesíti az alkut. Én szívesen odaadom no! Beszélj a feleségemmel, … és a leánnyal is.

Itt hagylak benneteket magatokra, amíg kilovagolok Salgóra, hogy megtekinthessem a várat ott is, ha már itt járok, mielőtt Budára mennék a beteg királyhoz.

Bizony én is oda készülődtem Budára! A füleki kolostorban hallottam, hogy a király haldoklóban van.

Úgy hát együtt mehetünk majd.

Mintha testvérek lettek volna úgy váltak el Csák Máté és Tarján Jákó.

Máté úr állotta is a szavát, 50 páncélos vitézzel Salgóra ment s Jákó a hölgyeket kereste fel…

Elmesélte, hogy fivérei háztűznézőbe mentek. Ő azonban mintha érezte volna, hogy nem szabad elhagynia a várat… Olyan különös sugallata volt, hogy maradjon. Örül is, hogy hallgatott erre a szóra, mert így megismerhette Magyarország legszebb virágait…

Nagyasszony higgye el, hogy Baglyaskő várában, ha eltávoznak nagy szomorúság üt tanyát.

Miért? kérdezte Szlávia?

Azért, mert én nagyon megszerettem a Nagyasszonyon kívül a kisasszonyt és pedig oly annyira, hogy ünnepélyesen megkérdezem most, akarna-e a feleségem lenni?

A két testvér összenézett s Szlávia azonnal fölismerte a helyzetet, észrevette, hogy Blanka nem idegenkedik az ifjútól, sietve válaszolta, hogy ha a kisleány is akarja, meg Csák Máté uram, úgy részéről nincsen nehézsége az ügynek.

Jákó örömtől sugárzó arccal közeledett a leányhoz és szelíden, mint a vadgalambbúgás rebegte el Blanka előtt.

Hallotta a szándékaimat, nos feleljen, remélhetek?

S Blanka piruló arccal, könnyező szemekkel alig hallhatóan suttogta: igen, igen…

Mire Csák Máté visszatért salgói kirándulásából, már mint ifjú jegyesek hódoltak a Nagyúr előtt, aki Tarjáni Jákót kedves Sógor Uramnak titulálta.

Néhány szép nap emléke rajzolódott a várnép szívébe, amikor a vendégek elindultak végre Budára.

Csák Máté szórta az aranyát. Tarjáni Jákó pedig a várat szerette volna mozgósítani, hogy menyasszonya és sógornője a tél borzalmaitól menten utazhassanak.

Hatalmas csérák medvebőrein és vastag szőnyegein a parázzsal telt kézikályhák melegítő légkörében utaztak tovább január vakító fehérségében, a távolról üvöltő farkasok ordításai között a baglyaskőiek és a trencséni vitézek fedezete alatt a Felvidék nagy nemes urai Budára, III. Endréhez.

Január 13-án érték el az ország székvárosát.

Esteledett már. Csikorgó hideg volt. A Dunát jégpáncél fedte. Csák Máté a várpalota közelében a Margitszigetre hajtatott és tartott. Úgy gondolta, hogy itt a Dömés apácáknál és a Dömés szerzeteseknél biztosat fog megtudhatni a király sorsáról és állapotáról és el is helyezkedhetnek ideiglenesen.

Az asszonynép az apácáknál, ők maguk meg a barátoknál.

Úgy is lett, a Nővérek és az Atyák mély szeretettel, kitüntető hódolattal fogadták a nemzet legelőkelőbb dúsgazdagjait.

A vitézeknek is jutott hely, meleg, bor, cipó és pecsenye. Meleg födél alatt voltak mindannyian s ki-ki szállásadóinál beszélgetett, csevegett a duruzsoló zsarátnok áldott melegében. Mindenkit elnyomott az álom, csak Blanka volt ébren sokáig. Hánykolódott a fekhelyén, arra gondolt, mik jó lenne ha itt-itt a Margitszigeten e meseszép templomban lehetne az esküvője.

Jákó is erre gondolt s hitte is, hogy talán sikerülni fog itt örök hűséget esküdnie Blankának s mosolyogva elaludt.

Másnap 14-én alig ébredtek fel, amikor fölsírt hozzájok a Páterek és a Sororok halotti zsolozsmája.

Meghalt a király III. Endre, az utolsó Árpád.

A fejedelem elhunyta mély gyászba borította a várost. Az emberek halkan jártak. Lovas heroldok, hírvivő futárok vitték széjjel a szomorú üzenetet „meghalt a király, nincsen király, temetés és királyválasztás lesz.”

A temetés után együtt voltak már a főpapok és a főurak. Csák Máténak erős pártja volt. Az Amádék, az Abák, a Záchok, az Ujlakiak, a Frangepánok, a Brebiriek mind-mind egy akarattal a Csehországi Psemyslita Vencel mellett foglaltak állást, mert trónkövetelő, korona igénylő, országot,nemzetet kormányozni törekvő az Árpádok örökségéért versengő volt sok, több mint kellett volna. Vitelsbachi Ottó, Anjou király, aki mellett meg Fra Gentilis bíboros érsek pápai nuncius is agitált, de Csák Máté ajánlata győzött.

Vencel lett a király. Tarjáni Jákó is megtarthatta egybekelését Blankával s vitte haza Baglyaskő várába.

Itt élt nem törődve a világgal, a politikával, a trónvillongásokkal.

Mindenben sógorát követte. Mikor Vencel után Ottó lett Szent István országának az ura, neki hódolt. Amikor ez is itt hagyta a birodalmat s Róbert Károly lett a korona birtokosa, ennek lett a híve s ennek engedelmeskedett, addig amíg Csák Máté Szlávia és Blanka panaszaival, sérelmeivel el nem tántorították.

Tarjáni Jákó is a felvidéki Oligarchák szövetségét támogatta s Csák Máté híve lett.

Nem félt, nem rettegett a királytól! Sógorát tekintette fejedelmének.

Katonákat tartottak. Pénzt verettek s Trencséntől Baglyasig, Baglyaskőváráig „ Matyus földjének” Csák Máté országának tekintették Róbert Károly birodalmát, adót szedtek, raboltak, harácsoltak büntetlenül.

A koronás király végül megunta a dolgot, készült a leszámolásra, s amikor elegendő katonát toborzott elindult, hogy rendet teremtsen a hazában, megfékezze a garázda főurakat s visszaállítsa a szent korona tekintélyét.

Gyürky György, Széchenyi famás, Apuhal Drugeth György Nekcsey Sándor, Debreczeni Dózsa, Becsei Imre, Széchy Dezső voltak Róbert Károly rettenthetetlen vitézei és vezérei, akik lelkes magyar fiúkkal s tekintélyes hadsereggel indultak el az 1312-ik év húsvétja után, amikor az országgyűlés elhatározta, hogy ki kell irtani a kis királyokat, le kell törni az oligarchákat.: Felvidék felé tartottak a hat Amádé fiú letiprására legelőször is.

Április 20-án indultak el a király hadseregei s már 22-én Baglyaskő vára előtt állottak, körülzárolták a várat s megadásra szólították fel Tarjáni Jákot.

„Térj a király hűségére! Add fel a várat! Csatlakozz a vitézeiddel hozzánk s kövess a hadak útján!” s úgy háborítatlanul élhetsz itt tovább is s szolgálataidat megjutalmazza majd Carobert „Róbert Károly”.

Tarján Jákó azonban nem hajlott meg. Bízott sógorának az erejében s így ellenkezett. megindult az ostrom s Szentgyörgy naptól kezdve szent Flórián napig vítták a várat váltakozó szerencsével.

A várvédő őrség azonban kimerült. Az élelem elfogyásától tartott. Idegenkedett a komoly ellenállástól s egy éjjel megnyitotta a vár kapuját.

Az ostromlók behatoltak a várba s kegyetlenül bántak a nem magyar ajku vitézekkel. Életüker nem vették el csak megcsonkították és nyomorékká tették valamennyit.

Taljáni Jákó hősiesen ellenállott, végül Debreczeni Dózsa dárdájával leszúrta. Blankát a tragédia annyira megviselte, hogy a királyi táborban gondos ápolás mellett is megtébolyodott, visszarohant a várba, ahol az őrség kísértetnek nézve lenyilazta.

A diadalittas csapat Kassa fele menetelt s Rozgony környékén június hó 15-én Észak-magyarország pártos főurainak egyik leggőgösebb családját Amadé Jánost, Miklóst, Dávidot, Lászlót, Amádét és Domokost, kiknek bandériumait Demeter mester és a szép Aba vezették, szintén legyőzték a király katonái.

Csák :Máté itt is lekésett az ütközetről. Ő veretlen maradt. Visszavonult Trencsénbe.

A király nem merte üldözni. Visszatért Budára, ahol tovább készülődött országának egységesítésére.

Csák Máté Blanka szerencsétlen sorsáért egy éjjel orozva, csellel visszaszerezte Baglyaskő várát, falait lebontatta és széthányatta, azután visszatért Trencsénbe.

A király ekkor ellene akart fordulni, de közben értesült róla, hogy meghalt.

Az úrnak 1321-ik évében böjtmás havának 18. napján tűnt fel Csák Máté elhunytával Káron Róbert napja.

Baglyaskő várát azonban már nem javíttatta ki.

Pusztult és veszett, hullott és mállott, dűlt és porlott, míg végül az enyészet mindent eltüntetett körülötte, ami egykori napjaira emlékeztetne.

Alatta sok-sok magyar vitéz alussza az álmát, akik ha felébrednének bizonyára csodálkoznának azon, hogy a Felvidéken ismét Oligarchák uralkodnak, s a magyarság nem siet Rozgony felé.

A műben szereplő személyekről és fogalmakról

Fülek vára

Keletkezéséről nincs pontos adat, de valószínű, hogy a tatárjárás előtt létesült. Bizonyos, hogy 1246-ban a Kacsics nemzettség másik ágához tartozó Simon fia Folkus birtokában volt, akitől IV. Béla rablás, fosztogatás, gyújtogatás miatt elvett, s mint királyi birtokot 1262-ben fiának V. Istvánnak adományozott. 1311-1321-ig Csák Máté birtokában volt.

Csák Máté

Csák vagy- Trencséni Máté 1260-as évek elején született, 1321-ben hunyt el. Ény-magyarország 14 vármegyéjét birtokolta. A trónviszályok idején Vencel mellé állt. 1308-ban elismerte I. Károlyt. 1311-ben kegyvesztett lett. Nevét a Mátyus föld őrizte meg.

Dugdel Barna

a történetben költött név. Valószínűleg a közeli Dugdel-puszta (Krocsák-puszta) ihlette a szerzőt.

III. Endre

III. András 1290-1301 között magyar király. Az Árpád-ház utolsó uralkodója. Váltakozó sikerű küzdelmet folytatott a tartományi hatalmat építő arisztokrácia megfékezésére. Uralkodása alatt Csák Máté volt a nádor.

Dömés apácák

A Margitszigeten IV. Béla által alapított kolostorban élő Domonkos rendi apácák. (1259-től)

herold

Hírnök, futár, aki a középkorban a háborút, a békét, a királyi udvar intézkedéseit vitte hírül.

csérák

helyesen: csézák – Négykerekű könnyű lovaskocsi, elavulóban lévő szó

Ottó

I. Ottó magyar király 1305-től 1307-ig. IV. Béla magyar király Erzsébet nevű lámának és 1. Henrik akó-bajor hercegnek a fia.

Róbert Károly

I. Károly magvar király 1301-1342 között uralkodott. Az Anjou-ház magyar agának megalapitója. V István és Kun Erzsébet dédunokája. IV. László unokára, Martell Károly és Habsburg Klementina fia. Háromszor is megkoronázták. C) verette 1325-tőr – firenzei mintára – az aranyforintot. Székesfehérváron temették el.

oligarchák

A görög eredetű szó jelentése: kevesek ura. Misik jelentése: kiskirály, hatalmaskodó főúr.

Rozgonyi csata

Rozgony (Rozhanovce) mellett 1312. június 15-én a kassai polgárok és a szepesi szászok segítségével I. Károly legyőzte az Ámádéfiakat, akik Csák Mátéval álltak szövetségben. Az ütközet fordulópont volt az oligarchák elleni küzdelemben.

Salgó

Vár Baglyaskő közelében, amelyet ugyancsak Kacsics nemzettség Illés-ága építtetett. Első okleveles említése 1341.

Szent György napja április 24.

Szent Flórián napja május 4.

Vencel

III. Vencel (László) magyar király 1301-1305. 1306-ban meggyilkolták Prágában.

Dr. Szvircsek Ferenc

Vadkerty W. Béla elemi iskolai tanító 1892. november 24-én született Salgótarjánban. Szülei Würschtner János és Bóny Trunkó Paula voltak. Édesapja a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. salgótarjáni gyárában gépmesterként dolgozott, és egyik úttörője volt a palócföld iparosításának. Középiskoláit Salgótarjánban végezte, majd Budapesten szerezte meg a tanítói oklevelet. Ezen kívül népművelési, testnevelési, leventeoktatói, eszperantó tanfolyamot végzett, és hallgatója volt a Katolikus Nyári Egyetemnek. Tanítói pályáját az erdélyi Zajkányban kezdte, majd Budapesten folytatta. Innen került Salgótarjánba, később Inászóra, Vízválasztóra végül 1927-ben Etes-Albertaknára, ahol a Salgótarján Kőszénbánya Rt. iskoláiban működött. Az I. világháborút a szerb és olasz frontokon küzdötte végig, hadifogságban volt Olaszországban. Több társadalmi és szakmai szervezet tagja, számos lap, folyóirat munkatársa, megalapítója volt. Nógrád-Hont vármegye általános tanítói egyesületének főjegyzőjeként tevékenykedett. Tagja volt: a Mátra Vidéke és a Salgótarján és Vidéke Tanítói Egyesületének, a Gárdonyi Irodalmi Társaságnak (Bp.), a Madách Irodalmi Társaságnak (Balassagyarmat), a Balassi Bálint Irodalmi Társaságnak (Salgótarján), az Etes Amáliai Társadalmi, Altiszti és Munkás Olvasókörnek, díszelnökként a Karancsvölgyi Templomépítő Bizottságnak, valamint a Katolikus Írók és Hírlapírók Országos Pázmány Egyesületének (Bp.). Megalapitotta és éveken át szerkesztette a Nógrád-Honti kultúra című tanügyi, társadalmi folyóiratot. Munkatársa volt az 1934-ben megjelent Nógrád-Hont vármegye című monográfiának. Számos írása foglalkozik Baglyasalja történetével, napi eseményeivel. Folyamatos kapcsolatot tartott Bóth Gyula egykori baglyasaljai igazgató-tanitóval, segítette településtörténeti és irodalmi tevékenyégében. Számos szakmai, irodalmi pályázat helyezettje, nyertese volt. Katonai szolgálatait, az oktatás, népművelés és a társadalmi élet területén végzett kiemelkedd munkáját több hadi és polgári kitüntetéssel ismerték el.