– Mihez kezdhetett egy fiatal, ha történetesen leány volt? – Akkor nem volt olyan divat, hogy a lányokat is iskoláztassák. A fiúkat igen. Az öcsém is járt polgáriba. Meg aztán annyira nem is ment jól nekünk, hogy tanittassanak. A lányok azok dolgoztak a gyárban. A hugom is, de én Angyaléknál voltam. Anyuka meg Angyal Mariska néni testvérek voltak. Gyerekük nem született, volt egy kis üzletük és én nagyon kellettem oda. Ahogy kiléptem az iskolakapun, már be is álltam hozzájuk az üzletbe. – Kik vásároltak a boltban? – A bányászasszonyok, a gyári munkásfeleségek, sokan vásároltak nálunk. Ha elfogyott a pénzük, akkor adtunk hitelbe. Minden két hétben volt fizetés és jöttek megadni a tartozást. A világon mindent árultunk, csak italt nem… ruhát, élelmet, zöldségfélét, ami a házhoz kellett. – Nem fizettek rá? – Nemigen. Jóravaló népek voltak, fizettek rendesen. – Dolgoztak és készültek a férjhezmenésre. Ez volt a lányok sorsa? – így valahogy. Otthon dolgoztuk a kertet, ha kapálni kellett azt csináltuk, főztünk, varrtunk, kézimunkáztunk. Megcsináltunk mindent. Az én anyám minden évben hizlalt két disznót, volt elég sok zsír, hús is. Főztük a babot füstölt hússal, a káposztát füstölt hússal. Akkor még nem volt hűtő, másképp meg nem állt el a hús, csak ha felfüstöltük. A lányokat kicsi koruktól kezdve gazdasszonynak nevelték. Még csak 12 éves voltam, de anyukám már szedni kezdte a stafírungot… – Sok mindent kapott? – Hat párnát kaptam, két dunnát, rá öt ágyhuzatot. Lepedőt is kaptam vagy tizenhatot. Bútort is vettek a legtöbb lánynak, ha férjhezadták. Edényeket is kaptam. Nem mondom, hogy mit tudom én mennyit, de annyi volt, hogy meg tudjak főzni az uramnak. Voltak, akiknek nagy lakodalmat csaptak. De olyanok is, akik azt gondolták, nem kell a nagy lakodalom, inkább vesznek a pénzen azt, ami a háztartáshoz szükséges. – Gyorsan kiderült, ha egy eladó lányra szemet vetett valamelyik legény? – Ki bizony. Kísérgette, tette neki a szépet. Ha jött a május, az iparos fiúk nem az erdőből vágták a májfát, hanem virágot vittek, meg éjjeli zenét adtak a lányinak. Én is kaptam éjjeli zenét. Húsvétkor a fiúk meg a családtagok jöttek locsolni a lányokat. Ha valakinek tetszett egy lány, elment megönteni… – Miből állt a fiatalok szórabozása, hogy telt el a szabadidő? – Hogy mivel szórakoztunk? Minden vasárnap mentünk a moziba. Hozták a régi jó magyar filmeket… A nagyobb ünnepeken bál volt a kaszinóban, farsangkor, husvétkor, szilveszterkor… Tele volt a nagyterem, amikor felléptek a helybeli színjátszók. Még sokan kint is álltak. – A templom is így megtelt? Vallásosan voltak a baglvasiak? – Dubovszky, az igazgató is járt a templomba a családjával együtt. Akkor nem tiltották, akinek ideje volt, az elment a misére. Baglyasnak volt saját Papja, a templom mellett lakott. Somoskeöy is, előtte meg Mácsai. – A papot a falu tartotta el? – A bánya. A templomot is a bánya építtette. Nem emlékszem, hogy pénzt kértek volna rá valakitől. A belső díszítésre már kértek, meg a kivilágításhoz. Voltak nálunk is, Lajos bácsi is adott. – A templom, az iskolák, a munkáslakások mellett ott volt a tisztisor. – Azt is a bánya építtette tisztviselőinek. Tanárok, orvosok, mérnökök laktak ott. Bóthét, Császárék, Martinyék. A háború után volt aki elmenekült innen, volt akit kiraktak a lakásából, elfoglalták mások. Bányászok, a baglvasi vezetőemberek. Akadt olyan is, aki a bútort sem adta vissza a tulajdonosának. – Mi lett az Angyal Lajos üzletével? – Mi lett volna? Azt is elvették. Amikor már kezdtünk valahogy helyrejönni, árut is sikerült szereznünk, elvették. A berendezést elvitték Gusztávra, de nem fért be sehová. Ott ment tönkre az udvaron. Semmit sem kaptak érte, sem az üzletért. Lajos bácsi már idős volt, de korábban dolgozott a bányában, meg gyárban is. Valami kevés nyugdíjat kapott. Pedig mi még a háború alatt sem zártuk he a boltot. Kenyeret, lisztet árultunk, meg amit szerezni lehetett, vagy hozott a jegyző…
