“…és a bátyáim is többször kerültek a szanáltak sorsára. Hol azért mert sztrajkoltak, vagy elküldték őket, mert szóltak a szegénység, a munkanélküliség ellen.
Baglyason sok volt az ilyen ember. A csendőrök mindig kerestek, elvittek valakit. De Furák Andrist hiába keresték. Ahol Ponyiék laktak, ott tartották fogva. Látta, hogy a nyitott kapu előtt két csendőr beszélget. Mire észbe kaptak, Furák Andris már messze járt… Kerdi Mariska akkor tartotta az esküvőjét, ő meg eltűnt a vendégek között. Később hazalopakodott és bebújt az esővizzel teli hordóba. Még az édesanyja sem tudta, hogy ott van. A csendőrök keresték, de hiába. A fedéllel letakart hordóra senki nem gondolt. Megvárta a besötétedést és elmenekült a paptagi erdőbe, onnan meg Szlovákiába.
Nálunk is szétszéledt a család. Az egyik nővérem az Alföldre szegődött cselédnek, a másik családjával együtt útra kelt Romániába. Velük tartott Karcsi bátyám is, azt remélték, hogy ott munkát kapnak. Néhány év után azonban hazajöttek és Tarjánban az üveggyárban dolgozott Karcsi, meg Eczet András, a sógorom is. A bátyám ott is halt meg a gyár udvarán, a második nagy háború idején. Mi, akik itthon maradtunk, úgy
segítettünk magunkon, ahogy tudtunk. Eljártam apámmal a haldára szenet szedni. Ha összejött egy zsákra való, eladtuk, abból pótoltuk az élelemre valót.
Közben Pista a legfiatalabb bátyám is dolgozni kezdett. Először a rakodón, később a műhelyben volt segédmunkás, majd csillés a Sára-aknában. Ott is maradt, amikor 1926-ban a baleset volt. Szaladtunk fel a bányához, ahogy meghozták a hírt. Már sokan voltak ott, a bejáratot két csendőr állta el. Jóskát, a bátyámat mégsem tudták visszatartani. Szétlökte a keresztbe rakott puskákat és bement. A vállán hozta ki Pistát. Amikor óvatosan lefektette a földre, olyan volt, mintha élne… mintha mosolyogna… Nagy temetést rendezett hét halottjának a bánya. A ruhát, a cipőt, mindent eladtak. Ahol most lakom, akkor az volt a bányairoda. Az udvaron ravatalozták fel őket, de csak ötöt közülük, mert kettőt elvittek a falujukba. Két pap is volt, kivonult az egész bányaigazgatóság, a zenekar. Február volt, olvadt a hó, nagy sárban gyalogoltunk. Mindnyájan sírtunk, mert Pista jó gyerek volt és azon a nyáron lett volna 20 éves.”
