“Hogy ki tanított meg a lovakkal bánni? Senki. Szerettem az állatokat és magamtól rájöttem, hogyan lesznek kezesek… Emlékszem Andó Géza bácsi először két ökröt bízott rám. Mondtam neki: Géza bácsi, ha nem lesz ló, én továbbállok. Egyezséget ajánlott: ha egy hónapig kitartom a két ökröt, meglesz a ló. Nem csak ló, még hintó is lett. Megkedvelt a gazda, de a családja is. A lánya Aranka, sokszor még enni sem akart nélkülem. Fizetségem is rendes volt, 80 pengő egy hónapra. Itt Baglyason akkor kezdődött a tánciskola, Hulik volt a tánctanár. Nem csak Arankát, engem is beírattak. Pedig 12 pengőbe került egy hónap.
Táncolni, nótázni, mulatni mindig szerettem. De részegnek, durvának engem nem igen láttak… Tudtam, hogy hol van a határ. Baglyason én voltam a bálkirály. Szépen öltözködtem, nem volt gond egy öltöny ruha, új ing, csokornyakkendő. A lányok szívesen táncoltak velem, az őket kísérő asszonyok is kedveltek. Ha egy bálról elmaradtam, már szóvá tették, hogy merre jártam. Mert ismertek engem a környékbeli településeken is, Karancsalján, Lapujtőn…
Tarjánba is bejártam. Akkoriban az acélgyári kultúrotthonba nem volt szabad bemenni cigányembernek. Engem oda is beengedtek.
Jól megtanultam, hogy mikor van a mulatság, mikor a munka ideje. A béreskedésből elmaradtam, elmentem Gusztáv-aknára a bányához. Talán egy hónapig tartottak uraságiba, aztán a bányamester betett a bányába. Ott is megfeleltem. Hat évig dolgoztam a bányánál, onnan vittek be katonának. Amikor elengedtek, egy kevés ideig az üveggyárban, a tűzhelygyárban voltam, majd a a vasútnál kötöttem ki. De ott semmit sem kerestem. . .egy kevés sót adtak. Közben voltam gyepmester is. A legvégén felvettek Pálfalván a bányagépgyárba, ahol 23 évig maradtam. Onnan jöttem el nyugdíjba 1984-ben.”
