Filius Balázs kiállítása
A közelmúltban nyílt meg és szeptember 15-ig minden nap – tehát a hétvégeken is – megtekinthető Filius Balázs természetfotóiból válogatott képek kiállítása a Baglyaskő Galériában. A rendező a fotókat hat fejezetbe csoportosította: „Akkor szép az erdő…”, Az erdő állatai, Felhők fölött, Erdők-patakok, Növények közelről, Állatok a hóban. A címek összekötik az egymáshoz közeli képeket. Fábián Istvánné igazgatóhelyettes a galériát befogadó intézmény dolgozói és lakói nevében köszöntötte a megjelenteket. Majd dr. Fancsik János nyugalmazott főorvos, fotóstárs, s a kiállító anyai nagyapja nyitotta meg a tárlatot és méltatta az alkotót. Beszélt arról, hogy unokája hogyan ismerkedett meg a fényképezéssel, ismerte és szerette meg a természetet, természetfotózást.
A galériát működtető intézmény és szervezetek képviselői köszöntötték P. Tóth Lászlót 85. születésnapja alkalmából, s megköszönték azt az anyagi és szellemi segítségek, amit a galéria működéséhez tőle kaptak
Folytatódott a hangszerek bemutatása is. Most a kürt került sorra. Az AKKORD Kohász Fúvós Kisegyüttes tagjai szemléletes módon mutatták be, hogy – üveg, gumicső, öntözőkanna, stb. – is alkalma hangképzésre. Megszólaltattak egy eredeti kis vadászkürtöt is. Végezetül előadásukban elhangzott Salgótarján várossá nyilvánítása tiszteletére írt induló is.
Fotó: Gecse Lászlóné, Háromné Hídvégi Andrea, P. Tóth László
[ngg_images source=”galleries” container_ids=”254″ exclusions=”12300″ display_type=”photocrati-nextgen_basic_thumbnails” override_thumbnail_settings=”0″ thumbnail_width=”100″ thumbnail_height=”75″ thumbnail_crop=”1″ images_per_page=”0″ number_of_columns=”0″ ajax_pagination=”1″ show_all_in_lightbox=”0″ use_imagebrowser_effect=”1″ show_slideshow_link=”1″ slideshow_link_text=”[Diavetítés]” order_by=”filename” order_direction=”ASC” returns=”included” maximum_entity_count=”500″]
[singlepic id=12300 w= h= float=none]