Pünkösdi hangverseny 2015.

Pünkösdi hangversenyünkkel immár tizenkilencedik alkalommal köszöntöttük az ünnepet. Az idei a „Lélektől lélekig – a művészetek találkozása” címet viselte.
Ünnepköszöntő, szépen megformált gondolataiban dr. Csongrády Béla közíró, egyesületünk pártoló-tagja, arra utalt, hogy a rendezvénynek helyet adó templomépület architektúrája és belső díszei – Bóna Kovács Károly festő- és szobrászművész falfestményei és faragásai – méltóak az elhangzó irodalmi és zenei produkciókhoz. Az esemény tehát segítette a múzsák testvéri, illetve az alkotók, az előadók és a befogadó közönség lelki találkozását. Baráti Körünket szervezőként a Salgótarjáni Tájak, Korok, Múzeumok Klub Egyesület, a Lélekpendítők Társasága, a Salgótarjáni Római Katolikus Főplébánia, közreműködőként a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar Kamarazenekara, szólistaként Konkoly Thege Réka (fuvola), Morvai Tímea (oboa, angolkürt), Tóth Tibor (hegedű) és Magyar Szilvia operaénekes segítette a maradandó élményt adó program megvalósításában. Az irodalom múzsáját P. Kerner Edit előadóművész, F. Csaba Mária és Sík Sándor verseinek ihletett előadásával, képviselte. A hangversenyről Puskás Ákos videó-filmet készített, amelyet bemutat a Salgótarjáni Városi Televízió is.

Fotó: 1-30 P. Tóth László

Múzsák testvérisége

Pünkösd  Baglyasalján:  2015.  május 24.

 A lehetetlenre kértek,  a lehetetlenre vállalkoztam  baglyasi barátaim kedvéért.  Beszélni ott, abban   a  templombelsőben,  amelyet  a helyi  kötődésű  Bóna Kovács Károly  festő- és szobrászművész  freskója,  főoltára,  szószéke és a diadalív  Krisztus-fej domborműve  tesz eleve fennkölt, emelkedett hangulatúvá,   szóban  megnyilvánulni  akkor, amikor  a már elhangzott és a még következő  Vivaldi,  Saint-Saens, Mascagni,  Gluck, Bach  remekművei,  Wolf  Péter „Ave Mariá”-ja  mindennél  többet  mondanak  a tavaszról,  az  ünnepről  (is),  s szabad-e  köznapi  prózában  szólni  F. Csaba Mária  gyönyörű lírai sorai  után  vagy éppen Sík Sándor „Te Deum”-ját megelőzően, amelyeket P. Kerner Edit az előadóművészetet  képviselve  adott elő illetve fog tolmácsolni ?  A szavak  – amelyekkel mi  átlagemberek bírunk – bármilyen sok is van belőlük,  bármennyire  is  árnyaltak,  kifejezőek  kivált a mi csodálatos anyanyelvünkön –  soha nem vetekedhetnek a színek káprázatával,  a  zeneszámok,  dalok,  versek  lélekindító hatásaival.   Nekem azonban nincs más eszközöm,  én csak a szó, a szöveg erejével vagyok  képes itt és most (is) megjeleníteni, érzékelhetővé tenni – ahogyan előzetes  híradásokban olvasni lehetett – ünnepi gondolataimat.

„Lélektől lélekig – a művészetek találkozása” :  ez az összefoglaló címe e pünkösdi  áhitatnak.  Azaz  –  a  szentlélek eljövetelét, megérkeztét  hirdető vallási,  egyházi hitvalláson,  küldetésen túl  – a múzsák  testvérisége szólított,  hozott  ide  valamennyiünket.   Abba  a Krisztus király nevére és tiszteletére megáldott szentélybe,  amely a korabeli  sajtó szerint „a  legmélyebb istenszeretet és a legnagyobb áldozatkészség örök emléke”  e szép fekvésű völgyben.  A főív pillérjében elhelyezett  irat arról tanúskodik,  hogy „…Szülő és Tekintély tiszteletben való megerősítése és nevelése érdekében határozta el a baglyasi  katolikusság összessége egyhangúlag,  hogy templomot épít.”  A nemes egyszerűségű épület  a bányatársaság elnöke,  dr. Chorin Ferenc és igazgatója,  Róth Flóris  támogatásával,   Dubovszky Elemér helyettes bányaigazgató és  Blankenberg  János építész stílusos tervei alapján valósult meg 1934-ben.  A templom ékessége Bóna Kovács Károly  már említett  freskója, amelyen  az égi és földi világ szereplőit – a barokkosan  lebegő angyalokat  és a realisztikusan  megfogalmazott kétkezi munkásokat –  köztük a veszélyekkel naponta szembe néző bányászokat  – a fény köti össze.  A fény,  amely révén –  H. Szilasi Ágota  művészettörténész  értő,  ihletett megfogalmazása szerint  – „az isteni jóságban való bizakodás és a fájdalom,  a gyász általi elviselése,  megtartó reménysége szól az istennel kapcsolatot kereső hívőkhöz.”   És tegyük hozzá,  azokhoz is,  akik „csak”  a  szívet  melengető, a  lélekhez szelídült anyagban tündöklőn   sugárzó  szépséget keresik és találják meg a művészetben.  Hiszen kit ne ejtene rabul  a  Sík Sándor Istent dicsérő hálaadása,  de az az őszinte hitvallás is, amely F.  Csaba Mária  – aki nem mellesleg a képzőművészeti  életben is jegyzi magát – így fejez ki:  „E tikok rejtett csendjébe merülten, / Ki az Istent már régen nem kerestem, / Kezem összekulcsolva, önfeledten, / Lassan imádkozni kezdem.” S mindkét megközelítésben az az életbölcsesség  fogalmazódik  meg, hogy mindenben észrevegyük  az emberit  – mint Szophoklesztől  két és fél évezrede tudjuk –  a lehető legcsodálatosabbat.  S ehhez segít hozzá a zene, az énekhang  semmihez nem  mérhető élménye is.  Jó érzés tudni,  hogy nemcsak hazánk adott és ad  manapság  is kivételes tehetségű  komponistákat  és interpretátorokat,  jeles művészeket,  de itt a városban, szűkebb  környezetünkben  is  éltek,  élnek,  munkálkodnak  olyan talentumú  és felkészültségű muzsikusok,  akik repertoárjukkal  vagy akár  egy-egy műsorszámukkal  – mint egy imádság – beragyogják ünnep- és hétköznapjainkat.   Azt olvastam valahol és mintegy örök tanulságként eszembe is véstem,  hogy a „művészet varázs, amely átalakít.  A könnycseppet  persze  gyöngyszemmé nem.  Az embert emberebbé azonban igen.”

S,  hogy még a lehető legidőszerűbb is legyen a mondandóm,  befejezésül az egyik legkorábbi  klasszikus költőnk – aki ráadásul ezernyi módon gyökerezik Nógrádban  –  Balassi Bálint  „Borivóknak való”  versét  idézem ide több mint négyszáz esztendő távlatából :  „Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje, / Mindent egészséggel látogató ege, / Hosszú úton járókot könnyebbítő szele! /  Te nyitod rózsákat meg illatozásra, / Néma fülemile torkát kiáltásra, / Fákat is te öltöztetsz sokszínű ruhákba.”  S, hogy mennyire igazat mondott a mi vitézünk,  elég csak körülnézni most is a természetben,  amelyet egy 18-19.  századi német kiválóság Wolfgang Goethe „Május dal”-a  Dsida Jenő fordításában  imígyen jellemez: „Föld, ág rakodtan / Színes virággal, / Minden bokorban / Ezer madárdal. / Ezer kiáltás / Visszhangra  vár:  Ó, föld,  ó, áldás, / Ó, napsugár!”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Ünneplők!   Halljuk hát meg a felszólítást  és visszhangozzon bennünk  a tértől és időtől független összművészet  minden humánus  üzenete,  amelynek mi valamennyien –  eltekintve nemzetiségtől,  nemtől,  bőrszíntől,  világszemlélettől,  anyagi helyzettől  –  a címzettjei vagyunk…

Csongrády Béla