“A bánya sok embert eltartott Baglyoson, de ahogy számolom volt is belőle tíz-tizenkettő. Itt a Katalinán, a Brenzalján, a szánasi hegy alatt, Sára-telepen. Sajnos mindegyik nevére nem emlékszem. De arról hallottam, hogy Sárát Beltelkinek is nevezték, mert a szénmező benyúlt egészen a falu alá. Kiszedték onnan, nem kis kárt okozva ezzel a házakban. Az öregektől hallottam, hogy a bánya mintegy kárpótlásként építette meg a falunak a templomot meg az utat- Addig csak egy harangláb volt, ott harangoztak delente. A templomban a bányászoknak külön lobogójuk volt. Ünnepeiken, vagy ha bányászt temettek, azt mindig kivitték- A bánya biztos munkahely volt. Olyan, mint a vasút, vagy a posta. Amikor az Észak-magyarországi Kőszénbánya Rt. részvényeit felvásárolta a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt, a bányamunkások rosszabbul jártak. Kevesebb pénzért kellett dolgozniuk. A lakás, amiben éltünk, a bányáé volt- A világításért nem fizettünk, fűteni való szenet, fát is kaptunk. A bányának volt kórháza, sportpályát és kaszinót is épített. A kaszinóban mozi volt, a zenekar és a dalkör is itt működött, külön körök voltak a bánya vezetőinek, az altiszteknek, az iparosoknak, a bányászoknak, volt olvasókör is. Ki-ki a saját körében mehetett, szórakozhatott. Hanem azért a jó iparosnak, a bányásznak becsülete volt a bánya vezetői előtt.”
