A karácsony fénye

Azt mondják, a gyerek örül a karácsonynak. Így lehet, hogy bennem megmaradt a gyermekség valami vonása, mert én ma is örülök, amikor adventben érlelődve, elérkezik – fenyőfák illatával, apró fényeivel, régi eseményre emlékeztetve – Jézus Krisztus születésének ünnepe. Szívesen értek egyet a karácsonyi énekkel: „Vigasságos, hangos nagy örömünk támadt, megszületett Jézus a beteg világnak!” Gondolom, hogy megalapozott az örömöm.

Ez a karácsonyi vigasság annyit jelent, hogy hiába nehezedik rám is korunk megannyi sötét nyomorúsága, nem oltja ki bennem a karácsony fényét. Én – mint bátorító forráshoz – ragaszkodom a karácsony öröméhez.

Először azért, mert időben és történelemben valóra vált az „Emmanuel” ígérete. Izaiás könyvének ilyenkor szívesen idézett jövendölése a szűzről – akinek fia születik és neve Emmanuel lesz, ami annyit jelent, hogy velünk az Isten – a hívő embernek biztonságot ad az emberileg bizonytalan világban.

Elég hozzá az egyszerű istenismeret. Világos lesz előttünk, hogy a végtelen és jó Isten terveit, gondviselésének rendjét teremtmény meg nem hiúsíthatja – sem a sátán, sem az ember. Isten megállíthatatlanul beteljesülő világának részese viszont az lesz, aki elfogadja Jézus Krisztusban az ő földrejöttét, és nyomába szegődik a mienkhez hasonló földi útján. Ő itt, a földön Mária szülöttjeként hozzánk jött, hogy velünk legyen, hogy mi is együtt legyünk vele, részeseként a beteljesedésnek.

Keresem is ezért karácsonykor Isten közelségét. Könnyen megtalálom, amikor a jászol elé állok. Immár nem elvont, megközelíthetetlen örök valóság elé borulok, hanem a hozzánk hasonlóvá lett Isten Fiához emelem a szívemet. Arra tanít, hogy lám, érdemes embernek lenni – ha Istennek „megérte” emberré lenni. Ezért imám nem lehet más, mint hogy hozzá hasonlóan akarom vállalni a saját életemet.

Megtehetem zarándokutam minden napján. Fényes napokon, amikor láthatóan szép a világ és jók az emberek. Megtehetem, amikor beborul az ég és kiállhatatlannak tűnik a földi lét. Karácsony Szülötte is ezt vállalta, és – mint aki eddig a nyomában járva próbáltam élni – örülök karácsonykor az Istennel eddig megtett útnak.

Egy mindent igénylő kor önző világában élünk, ahol semmi sem jó, amink van, és minden kellene, ami nincsen. Sajnos minden sohasem lesz a mienk. Még akkor sem lesz, ha a reklámok mesés gazdagságukat erősen ajánlják korunk földre szegett szemű emberének.

Jó ilyenkor a karácsony szerény szegénysége. Megtanít örülni annak, ami van. Amink van, elég volt eddig életünkhöz, és számíthatunk rá, hogy ezután is meglesz, ami szükséges. Az Új Emberből tanultam meg hozzá a karácsonyi Jézushoz intézhető imádságot: „Szegénységtől, Uram, óvjál meg engemet! A gazdagságot éppúgy kergesd messze el! Inkább add meg nekem, téged kérlelőnek, hogy egyszerűségben és szerényen éljek, és célba érésem majd boldog legyen!” (Alexandriai Szent Kelemen)

Azt is látnom kell, hogy Betlehem Szülötte vállalt minden embert. Augustus császárnak engedelmeskedett, Heródes elől elmenekült, a pásztorokat magához hívta, a napkeleti bölcsekben minden néphez intézte Evangéliumát.

Mi befejeztünk egy viharos századot. Láttuk, hogy a nagyhatalmak a maguk érdekében hogyan bánnak el a kis népekkel. Csak a karácsonykor „Velünk az Isten”, csak Jézus Krisztus kicsinyek mellé álló életszemlélete és követése segít úgy megjárni emberi, keresztény és magyar zarándokutunkat, hogy visszanézve ne tartsuk hiábavalónak az övéhez hasonló földre érkezésünket.

Ha mindez nem így lenne, ugyan ki őrizné meg az otthonából elűzött házaspár betlehemi istállóban világra jött gyermekének emlékét? Csak azért őrizzük és ünnepeljük, mert az angyalok valóban nagy, és ma is érvényes örömet hirdettek a pásztoroknak, melyben része lett az egész népnek. „Megszületett az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz a jel, mondták, gyermeket találtok pólyába takarva, jászolba fektetve.” Általa hallottuk és ma is énekeljük, hogy belőle származik Istennek dicsőség a magasságban, és békesség a földön a jóra törekvő embereknek.

Maradok tehát mindenkinek örvendező szent karácsonyt kívánó vándora a viszontagságos világnak. Isten velünk.

András atya